Az iPhone-t használók már jó ideje küzdenek a gyorsan lemerülő akkumulátor problémájával és a készülék folyamatos lassulásával a verziófrissítések után. Az Apple, amely megjárt már néhány bírósági kört a rövid élettartamú és sokáig kicserélhetetlen elemei miatt, az újabb hosszú és drága pereskedés elkerülésére – felelőssége elismerése nélkül – csendben beleegyezett egy 310-500 millió dollár (100-150 milliárd forint) közötti kompenzáció kifizetésébe egyes amerikai iPhone tulajdonosoknak. A tulajdonosok így sincsenek nagyon kisegítve: telefononként mindössze 25 dolláros (7500 forint) kártérítésre számíthatnak, miközben 6-700 dollárért vették a szóban forgó iPhone 6-os és 7-es modelleket 4-5 évvel ezelőtt. A néhány évente elavuló, és újabbra cserélt telefonok csak a jéghegy csúcsát jelentik.
A fő probléma nem is igazán az, hogy a tervezett elavulást üzleti modellnek tekintik a vállalatok, hanem az, hogy így a fogyasztó tulajdonképpen nem tudja, mit vesz a pénzéért. Nem a vásárló dönti el, hogy az 1000 dollárjáért, amit kiad a legújabb iPhone-ért, mennyire tartós terméket vásárol.
A telefon pedig csak egy a millió féle termék közül. Drágán, sok erőforrással és nyersanyagból előállított, azonban pár év után gyorsan veszélyes elektronikai hulladékká váló eszközök, használt számítógépek, akkumulátorok, tévék, hűtők, nyomtatók, ezer féle műszaki cikk az ébresztőórától az elektromos fogkeféig és CD-lemezig kerül rövid úton a világ legkevésbé fejlett országaiba teherhajókon, és szennyezik a talajt és a vizeket évtizedek óta az e-hulladék temetőkben.
Egy különleges jelkép az elavulás ellenpéldája
Ironikus módon épp egy villanykörte, az új ötletek és az innováció világszerte használt szimbóluma lett egyben a tervezett elavulás jelképe is. Ennek egyik oka egy csodaszámba menő, 1901 óta, napi 24 órában égő villanykörte a kaliforniai Livermore város tűzoltóállomásán. A benne található, rendkívül tartós, narancssárgás fényű izzószál a francia emigráns Adolph Chaillet találmánya volt, aki azonban nem árulta el a körte különlegesen hosszú életének titkát. Az örökké égő villanykörtének igazi kultusza alakult ki, saját weboldala és webkamerája is van, ünneplik a születésnapját és sokan csak miatta utazna a városba.
A túl sok túl jó áru problémája
A tervezett elavulás (*angolul planned obsolescence), vagy más néven élettartamra tervezés előzményének sokan a 19-20. század fordulóján lezajlott második ipari forradalmat tekintik, amikor a tömegtermelés igazi beindulásával viszonylag rövid időn belül olyan nagy mennyiségű termék állt rendelkezésre, amit már nem tudtak eladni. Az így felfúvódott túltermelési lufi először 1929-ben pukkant ki a tőzsdeválsággal, majd az azt követő recesszióval.
A válság kezelésére, munkahelyek létrehozására alkotta meg a tervezett elavulás koncepcióját egy amerikai ingatlanügynök, Bernard London.Tervezett elavulással a válság ellen című könyvében kötelezővé tette volna a termékek tervezett elavulását, hogy a gazdaság újból növekedésnek induljon, az emberek pedig munkához jussanak.
Később, amikor lecsökken a munkanélküliség, újból megnövelte volna a termékek élettartamát, azaz visszaállította volna az eredeti állapotot. Tehát nem egyértelműen nyerészkedési céllal, és viszonylag nyíltan alkalmazhatták volna a cégek ezt a módszert. A kezdeményezés aztán nem ebben a formában valósult meg.
A Tungsram is a kartellben
A kuriózum örökégő körténél azért nagyobb hatással volt a mai fogyasztói társadalom kialakulására az az izzógyártó cégeket tömörítő kartell, amely az 1920-as években alakult. A Phoebus-kartell, bár nevének antik csengése bizalmat ébreszthet iránta (*magyar átírással Phoibosz, amely a görög mitológiában a napisten, Apollón állandó jelzője, és azt jelenti, fényes) nem tett mást, mint amit a kartellek általában szoktak: felosztotta a piacokat a gyártók között, akik egyben megállapodtak az izzógyártás globális sztenderdjeiben is.
Illusztris nevek gyűltek össze, az amerikai General Electricen (GE) kívül a német Osram, a holland Philips, sőt, az 1896-ban alapított – és 1990-ben épp a GE által felvásárolt, majd két éve önállósult – magyar Tungsram izzógyártó cég is tagja volt.
Addig az izzóknak 2000-2500 órás élettartamuk volt, a kartell ezt 1000 órában maximalizálta, a változást lényegében a fényerősség növelésével magyarázva. A csökkentett élettartamot tíz év alatt fokozatosan vezették be a tagok, és ma is sztenderdnek számít az általános izzóknál. A kartell működése sok ember fantáziáját megragadta, dokumentumfilm is készült róla, Villanykörte összeesküvés címmel.
Lélektani elavulás – használd és dobd el!
A második világháború véget vetett a Phoebus-kartell tevékenységének, de közben más iparágakban is felbukkant a tervezett elavulás koncepciója, élettartamra tervezés, vagy életciklus néven.
A modern fogyasztói társadalmak kialakulása pedig magával hozta a tervezett elavulás nem kevésbé elterjedt fajtáját, az úgynevezett lélektani elavulást. Amikor a reklámoknak, a fogyasztásra ösztönzésnek engedve, az olcsó hiteleket használva rendszeresen – és egyre gyakrabban – lecseréljük tökéletesen működő autónkat, hűtőnket vagy kifogástalan állapotú ruhánkat, cipőnket, a lélektani elavulásnak adunk utat.
Amikor még 20 évig ment egy mosógép
A Szovjetunióban és általában a keleti blokk országaiban az állami irányítású tervgazdaságok pozitívuma az volt, hogy hosszabb távon gondolkoztak a döntéshozók. NDK-ban például törvény írta elő, hogy a hűtő- és mosógépeknek 25 évig működniük kell.
Az 1990-es évektől aztán a digitalizáció, számítógépek, okostelefonok, korábbi verziókkal inkompatibilis programok és alkalmazások megjelenése felgyorsította ezt a folyamatot.
Milyen típusai vannak a tervezett elavulásnak?
Cikkünk 2. részét itt olvashatod.
A cikk a Tudatos Vásárlók Egyesülete és a G7.hu együttműködésével készült.
Innovációs és Technológiai Minisztérium – a fogyasztók érdekében. Ez a tartalom az ITM FV-I-19-18-C jelű pályázata keretében készült.