VÉLEMÉNYEK HELYETT TÉNYEK

Mit gondolunk a MediaMarkt „BetterWay” programjáról?

A tudatos vásárlók számára egyre fontosabbá válik, hogy ne csupán az ár és a teljesítmény alapján válasszanak háztartási gépeket, hanem figyelembe vegyék a termékek környezeti és társadalmi hatásait is. Ennek a fogyasztói igénynek igyekszik megfelelni a MediaMarkt a saját „BetterWay” elnevezésű programjával, amely állítása szerint a fenntartható termékek azonosításában segíti a vásárlókat. De tényleg valódi segítséget jelent a tudatos vásárláshoz, vagy inkább zöldre festést látunk?

Miről is szól program?

A BetterWay – Fenntartható termékeik logója a MediaMartktnál. A program fő célja, hogy környezettudatos vásárlók számára megkönnyítse és meggyorsítsa a választást azáltal, hogy a cég által fenntarthatónak ítélt terméket egy zöld alapon fehér BetterWay (jobb megoldás?) feliratú logóval látja el a boltban a termékeket, a hirdetési újságokban az áruk indexképét, a webshopjában a termék fotóját és adatlapját.

A programban olyan termékkategóriák szerepelnek, mint például televíziók, fülhallgatók, kávéfőzők, porszívók, hűtőszekrények, fagyasztók, mosogatógépek, IT-eszközök, mosógépek, szárítógépek, sütők, tűzhelyek és okostelefonok. 2025. júniusában kb. 1100 logózott termék volt található a cég webshopjában. A termékek megtalálhatók a „Fenntarthatóság” menüpont alatt, de a szűrési feltételek között is bekattintható a BetterWay.

Mi alapján kapja meg egy termék a zöld színű logót?

Ez minden termékkategória esetében más és más. A mosógépek esetén például energiahatékonyság (A-s energiaosztály, A vagy B centrifugálási hatékonyság,) víztakarékosság (töltöttségszenzor vagy súlyautomatika). A fagyasztós hűtőszekrényeknél energiahatékonysági osztály( A vagy B, hőmérséklet figyelmeztető funkció, jegesedés mentes funkció), a kávégépeknél van e automatikus kikapcsolás és tisztító program, vezetéknélküli porszívóknál pedig hogy a maximális (szívási) teljesítmény 400 Watt vagy kevesebb. A sütők és tűzhelyek logózásához elég, hogy az energiahatékonysági osztály A+, A++ vagy A+++. Ez utóbbi esetben nem nagyon látjuk a logó hozzáadott értékét, hiszen az energiacímkézés pont erre való.

Azonban ha biztosak akarunk lenni, hogy az adott termék miért is van jelölve előnyösebbnek, mint a társai, akkor a boltokban kihelyezett zöld-fehér terméklapot, vagy a MediaMarkt oldalán a konkrét termék adatlapjának „BetterWay” logó kattintva felugró blokkjánál érdemes tájékozódni, tényleg releváns zöld szempontokról van e szó, valóban fenntartható terméket találtunk e? De ott az információ „Specifikáció” részben is, néha az alján rá kell kattintani „Minden részlet megjelenítése” legördülő részre.

A program alapvetően három fő területre fókuszál: (1) energiahatékonyság, elsősorban energiacímke alapján, (2) erőforrás-megtakarítás pl. víztakarékos megoldások vagy kevesebb nyersanyagot használnak fel a gyártás során, vagy újrahasznosított anyagokból készültek, (3) könnyű javíthatóság.

A Tudatos Vásárlók Egyesülete kritikája a BetterWay programról

Bár üdvözöljük a cég erőfeszítéseit, hogy programjával segítse a környezetbarát vásárlási döntéseket, meglátásunk szerint ezt nem kellő körültekintéssel teszi és ez alkalmas lehet a fogyasztók megtévesztésére.

A BetterWay nem egy jelölési és tanúsítási program, hanem egy „zöld polc”, ahol a kiskereskedő a saját belátása és szempontjai szerint vesz közös nevező alá termékeket. Ezek a szempontokat azonban önkényesek, a termékek környezeti lábnyomával kapcsolatban csak részterületekre fókuszálnak és sok egyéb a fenntarthatósággal kapcsolatos szempontot nem vesz figyelembe, gyakran még a sajátjukat sem.

A BetterWay, kifejezés magyar fordításának használata a cég kommunikációjában talán megfelelőbb lenne a „Fenntartható” helyett: egy termék valamiben valamivel, egy kicsivel jobb mint a többi. A „fenntarthatóság” és „fenntartható termék” állítások túlzóak. Túlzó azt állítani például, hogy egy mosógép fenntartható, ha csak energiaosztályt és adagolási funkciót vesszük figyelembe, pl. a gyártás során felhasznált nyersanyagot már nem, sem a javíthatóságot, sem a hulladékkezelést stb.

A fenntartható termékek jelölése és tanúsítása teljes életciklus elemzésen kell, hogy alapuljon, egy termék teljes életútját minden aspektusát figyelembe véve kell, hogy értékítélet születhessen. A MediaMarkt programja, néhány kivételtől eltekintve, ennek nem felel meg. Már az előrelépés lenne, ha program mind 3 területe szerepet kapna minden termék esetén.

Hogyan lehet ugyanazon a polcon egy a Blauer Engel (német állami környezetbarát termék) által tanúsított nyomtató (ez jó pont!) egy olyan fülhallgatóval, ami azért „zöld” mert van benne 22 % újrahasznosított műanyag? Egy fülhallgató tipikusan többféle műanyagból készül. A műanyagokban számos adalékanyag van. Ezektől lesz a belőlük készült termék például kemény és ellenálló, vagy éppen puha és rugalmas, illetve nem lángol fel, ha szikra éri. Egyre több műanyag adalékanyagról derül ki, hogy káros az egészségünkre. Ezért a Tudatos Vásárlók következő tesztjében a hormonkárosító biszfenolok, égésgátlók és műanyag lágyítók (ftalátok) jelenlétét keresi majd. Ehhez hasonló szempontoknak nyoma sincs a BetterWay programban.

Sajnos nem tudunk sem a Blauer Engel, sem EPEAT minősítésű termékekre külön rákeresni, pedig az ezekkel a tanúsítványokkal ellátott termékek valódi fenntartható választást jelentetnének a vásárlóknak. Ezeket érdemes választani.

Az okostelefonok kritériuma kizárólag a könnyű javításra fókuszál, a „7-es vagy jobb javítási indexszel rendelkező eszközök szerepelnek a BetterWay választékában”, miközben egy mobilnak komoly környezeti lábnyoma van. Mivel nincs több információ a MediaMarkt honlapján, csak vélelmezhető, hogy a Franciaországban bevezetett javítási indexről (L’Indice de réparabilité) van szó, ami egy 0-tól 10-ig terjedő skálán méri a javíthatóságot. Ott azonban 8-as vagy jobb javítási indexszel rendelkező eszközök kapják meg a legjobb, sötétzöld emblémát. És bár mosógépekre, porszívókra és pl. TV-re is van javítási index, a BetterWay programban csak a telefonoknál találtuk meg.

Összeségében fennáll a veszélye, hogy egy termék csak egyetlen “BetterWay” kritériumnak felel meg (pl. energiahatékony), de a program kommunikációja mégis úgy tűnhet, mintha a termék minden szempontból kiemelkedően fenntartható lenne. Egy új uniós irányelv, ami 2026. szeptemberében lép életbe Magyarországon is, kifejezetten tiltja az ilyen túlzó zöld állításokat, amelyek egy részleges előnyt a teljes termékre vetítenek ki.

A program alapvetően pozitív szándékkal indult, hiszen a fenntarthatóság iránti fogyasztói igényt igyekszik kielégíteni. Azonban több ponton is felmerülhet a program félrevezető jellege, különösen, ha a program kommunikációja nem elég specifikus, átláthatóságán és ellenőrizhetőségén jelentősen javítani kellene.

A tudatos vásárlók számára elengedhetetlen, hogy a kereskedők fenntarthatósági programjai ne csupán jól hangzó marketingfogások legyenek, hanem valódi, mérhető és ellenőrizhető környezeti és társadalmi előnyöket kínáljanak. A „BetterWay” programnak ahhoz, hogy valóban értékteremtő és hiteles legyen, sokkal részletesebben kell kommunikálnia kritériumait, és biztosítania kell azok független ellenőrzését. Csak így segítheti hatékonyan a fogyasztókat abban, hogy valóban megalapozott, fenntartható döntéseket hozhassanak.

Találkoztál már te is hasonló programmal, kommunikációval, és nem tudtad eldönteni, hogy megbízhatsz benne? Küld el nekünk és mi utánajárunk: https://tudatosvasarlo.hu/stop-zoldrefestes/

Képek forrása: mediamarkt.hu

Top
Megszakítás