A biztonsági tesztek során ugyanis azt tapasztaltuk, hogy a 183 000 Ft-os átlagáron kapható Peg Pérego Viaggio Twist + Base Twist gyerekülés támasztólába frontális ütközésnél nem bírta a terhelést. Menetiránnyal megegyező behelyezés esetén részben, menetiránnyal ellentétes használatkor pedig teljesen kiszakadt az ülés, vagyis egyáltalán nem nevezhető biztonságosnak. Egy esetleges valós ütközés esetében komoly sérüléseket valószínűsít. Fontos megjegyezni, hogy töréstesztjeink szigorúbb kritériumokat támasztottak az ülésekkel szemben, mint a forgalomba kerüléshez szükséges tesztek. 64km/h-ás sebességet szimuláltunk frontális ütközésnél, amely a való életben ilyen esetekben jellemzőbb érték.
Ezeket a biztonsági teszteket a gyártók is elismerik. A Peg Pérego-t is értesítették az eredményekről a tesztet végző szakértők. A cég belső vizsgálatot rendelt el, s addig is leállította a szóban forgó termék forgalmazását. Azok a vásárlók, akik még korábban vásároltak ebből a típusból a Peg Pérego ügyfélszolgálatát kereshetik. Szerencsére ezt a terméket nem olyan régóta forgalmazza a cég, ezért jó eséllyel még nem fogyott nagy számban. A tesztelt terméket Olaszországban vásárolták, és valószínűsíthető, hogy még nem kapható Európa minden országában. Mi úgy láttuk, hogy Magyarországon egy-két online forgalmazó által még beszerezhető.
Frissítés
A Peg Pérego a teszteredmények első nemzetközi publikálása óta maga is elvégezte a komolyabb kritériumok szerinti biztonsági teszteket – melyeket mi is használtunk a vizsgálatok során – és megerősítette, hogy a Viaggio Twist terméküket módosítani szükséges annak érdekében, hogy megfeleljen a szigorúbb biztonsági feltételeknek is. Arról is beszámoltak, hogy már meg is van a megoldás és hamarosan már ezt az új, továbbfejlesztett típus kínálják majd az ügyfeleiknek.
Értékeljük a cég törekvéseit, és amint elkészül az új termékük örömmel teszteljük majd. Addig viszont mi nem tudjuk ajánlani ezt a terméküket, sőt kifejezetten azt javasoljuk, hogy senki ne kockáztasson vele. A márka más termékei vagy más márkák gyerekülései közül válogassunk inkább. Elsősorban olyanok közül, melyek megfeleltek a szigorúbb biztonsági előírásoknak is.
Az aktuális autós gyerekülés terméktesztünk eredményei itt érhetőek el.
Forrás: dTest.cz, ICRT