VÉLEMÉNYEK HELYETT TÉNYEK

Biztonsági tanácsok babakocsi-használóknak

Habár a babakocsik nagy része biztonságos, mivel folyamatosan használatban vannak, nagyon sok behatás éri őket és nagyon sok mindent kell kibírniuk. Évtizedek óta tesztelünk babakocsikat, ezért tudjuk, hogy mik a gyenge pontjaik és hogyan kell megtalálni a legjobbakat, amelyek nemcsak biztonságosak, de tartósak is. Tapasztalatainkat most megosztjuk.

Tesztjeink során beazonosítottuk azokat a kiegészítőket, amelyek fulladást okozhatnak, az ujjacskákra veszélyt jelentő csapdákat, de használtunk speciális műszereket annak ellenőrzésére, hogy a kormány rész megfelelően erős-e, és megnéztük a fékek hatékonyságát is. Még egy műbabát is bevetettünk a biztonsági övek megfelelő működésének ellenőrzéséhez. Az eredmények alapján megfogalmaztuk mi az, amire érdemes odafigyelni vásárlás előtt, illetve után is.

Babakocsi biztonsági lista

1. Ne terheld túl!

A babakocsik kormányára akasztott csomagok miatt imbolygó és billegő babakocsik balesetveszélyesek. Olyan babakocsit keress, aminek az alja széles és masszív. Vásárlás előtt az üzleten kívül is próbáld ki, milyen könnyen lehet tolni és irányítani. Tájékozódj a termékekről, és olvasd el az oldalukon megtalálható értékeléseket is.

táskák

2. Vigyázz a kilazult kerekekkel!

Ellenőrizd rendszeresen a kerekeket, mert a kilazult kerék gyakran visszatérő probléma, különösen a sportbabakocsik esetében.

Egy brit, 2020 márciusi, 699 szülő bevonásával készült felmérés szerint a szülők 28%-ának a leggyakoribb babakocsiknál előforduló problémát a kerekek hibái jelentették.

3. Ellenőrizd a fektethető üléseket!

Az újszülöttek részére a legalább 150 fokban dönthető babakocsiülések alkalmasak, hogy fekvő helyzetben tudjanak utazni.

Mivel nem mindegyik dönthető a megfelelő szögben, ezért nem mindegyik típus alkalmas újszülöttek számára. A tesztjeink kitérnek a dönthetőségre, a hát és a gerinc megtámasztásának vizsgálatára, hogy megbizonyosodhass arról, hogy csak újszülöttek számára használható az adott típus vagy gyermeked nagyobb korában is utazhat majd benne.

Ha többfunkciós babakocsit használsz, amelynek a felső ülés része autósülésként is használható, fontos észben tartanod, hogy nem ajánlott a csecsemőket két óránál tovább autósülésben hagyni, különösen, ha újszülöttről van szó. Ennek oka, hogy a hosszú idő alatt a gerinc megfeszülhet és a tüdők levegővel való ellátottsága is korlátozottá válhat, különösen akkor, ha a gyermek feje is előrebillen.

4. Ismered meg a babakocsi paramétereit!

A különböző típusú ülésnek és tároló rekesznek meg van adva a maximális terhelhetősége. Az a tanácsunk, hogy olvasd el a használati útmutatót vagy a tesztünket, ahol ezek a technikai adatok fel vannak tüntetve, mielőtt a gyermek mellé bepréselsz még egy bevásárló szatyrot, esetleg egy másik gyermeket.

A túlterheléstől nemcsak instabillá válik a babakocsi, de akár tönkre is mehet.

5. Ellenőrizd a fékeket!

Ellenőrizd, hogy a fékek könnyen elérhetőek és megfelelően működnek. Tesztjeink során egyes típusoknál azt találtuk, hogy a fékek nehezen elérhetőek és használtuk nem egyértelmű, ezért könnyű megfeledkezni róluk.

Tesztjeinkben vizsgáltuk a fékek hatékonyságát és kiemeltünk minden apró hibát velük kapcsolatban.

6. Legyél óvatos az összehajtható és lezáró funkciókkal

A babakocsi összecsukásakor vagy egyéb beállításakor gyermeked legyen megfelelő távolságban az eszköztől. A babakocsikhoz köthető egyik leggyakoribb sérülés, amikor a csecsemők ujjacskája a babakocsi összecsukásakor vagy kinyitásakor a záródó vagy forgó alkatrészek közé szorul.

Érdemes ellenőrizni, hogy egyedül is könnyedén össze tudd csukni és ki tudd nyitni a babakocsit, hogy csökkentsd a balesetveszélyt.

7. Használd a babakocsi biztonsági övét!

A legtöbb babakocsi ötpontos beépített biztonsági övvel van felszerelve a csecsemő biztonságos rögzítése érdekében.

Minden alkalommal használd a biztonsági övet és válassz olyat, amelyet könnyű ki- és bekapcsolni.

8. Biztonsági tanúsítvány

Olyan babakocsit válassz, amely rendelkezik hazai, illetve nemzetközi biztonsági tanúsítvánnyal. Kerüld a biztonsági tanúsítvány nélküli terméket!

9. Kísérd figyelemmel a termékvisszahívásokat és biztonsági figyelmeztetéseket!

Az elmúlt években nagy gyártók termékeit kellett visszahívni biztonsági okok miatt. Figyeld a híreket és tájékozódj, hogy a saját terméked megfelelő-e és mi a teendő, amennyiben figyelmeztetést adnak ki valamilyen hibával kapcsolatban.

10. Gondold át milyen kiegészítőket használsz a babakocsihoz!

Sok kiegészítő kapható a boltokban, amelyek közül némelyik hasznos (pohártartó, testvérfellépő), némelyik viszont balesetveszélyes lehet (napvédő díszek, műszőr napvédők). Alaposan gondold át a kiegészítők használatát, bizonyosodj meg róla, hogy gyermeked nem éri el és nem tudja a szájába venni az apró részeket, amelyek fulladást okozhatnak.

11. Ne hagyd a babakocsit a napon!

Sok szülő a babakocsi letakarásával védi gyermeke bőrét a nap káros sugaraitól. Szakértők arra figyelmeztetnek, hogy a babakocsi letakarásával a csecsemő teste túlmelegedhet, mely növelheti a bölcsőhalál kockázatát.

Tesztünkben különböző anyagokat vizsgáltunk, hogy mennyire melegszik fel az ülés környéke használatuk során.

Klikkelj IDE, ha kisgyermekek, csecsemők napvédelméről szeretnél olvasni.

Nem tanácsoljuk, hogy sok időt töltsön a gyermek a napon. A csecsemők hőmérsékletszabályozó rendszere még nincs kifejlődve teljesen, ezért sokkal gyorsabban hevülnek túl vagy száradnak ki, mint a kisgyermekek vagy a felnőttek.

Fontos megjegyezni, hogy bármivel is árnyékolod a babakocsit, sohasem szabad állandó felügyelet és ellenőrzés nélkül hagyni a babakocsiban pihenő gyermeket!

Biztonságosak a testvérfellépők?

A testvérfellépő egy kerekekkel ellátott kiegészítő, amely arra szolgál, hogy a nagyobb testvér séta közben meg tudjon rajta pihenni. Egyes gyártók saját fellépőt is készítenek, de létezik egy márka, a Buggy Board, amely a legtöbb babakocsival kompatibilis.

Bármelyik típust is használod a babakocsidon, kövesd a használati útmutatót a felszereléshez és a biztonságos használathoz. Mindig ellenőrizd annak teherbírását.

Ügyelj arra, hogy gyermeked utazás közben mindig kapaszkodjon a kormányba. Érdemes ellenőrizni azt is, hogy a fellépő használata befolyásolja-e a babakocsi garanciáját.

Biztonságosak a babakocsi függők és babakocsi láncok?

A babakocsi függők vagy -láncok általában a napvédő széléről lelógatható játékok és díszek. Bármilyen játék, amelyet a csecsemő elérhet és elég kicsi ahhoz, hogy a szájába vegye, fulladást okozhat. Mi nem ajánljuk ezek használatát.

Mit érdemes rendszeresen ellenőrizni?

A babakocsi rendszeres ellenőrzése néhány havonta szükséges feladat, ilyenkor a fékre fordíts külön figyelmet. Amennyiben használt babakocsit vásároltál, ezek az ellenőrzések különösen fontosak.

Rendszeresen ellenőrizd a következőket:

  • a kerekek helyes beállításait,
  • van-e a babakocsin túlzott igénybevételből eredő sérülés (rozsda, lepattogó festékréteg, szövetszakadások),
  • a biztonsági öv megfelelő működését (minden indulás előtt tegyél egy próbát, csatold be a gyermek biztonsági övét, és húzd meg erősen, hogy megfelelően tart-e).

Túlmelegszik a babakocsi, ha letakarom? 

Az ajánlások szerint a 6 hónaposnál fiatalabb gyermekeket óvni kell a közvetlen napsütéstől.

A babakocsi letakarása az árnyékolás egyszerű módjának tűnhet, a szakértők mégsem ajánlják, mert a csecsemő teste túlmelegedhet a letakart babakocsiban, ami megnövelheti a bölcsőhalál kockázatát.

A brit fogyasztóvédelmi egyesület, a Which tesztelte, hogy a különböző anyagok használata befolyásolja-e a hőmérsékletet. A teszthez egy nagyon meleg napot választottak (a teszt elején 33 fok, majd 34,8 fok volt) és a teszt során 5 különböző anyagot használtak árnyékolásra (muszlin kendő, törülköző, pléd, Koo-di árnyékoló és egy SnoozeShade árnyékoló) 1 órán keresztül.

A hőmérsékletet a babakocsi ülés részén 10 percenként rögzítették. Ugyanolyan babakocsikat használtak mindegyik mérésnél, az ülés beállítása menetiránnyal szembeni volt, úgy, hogy a Nap a napvédőt érte.

Eredmények:

  • mind az öt esetben a hőmérséklet emelkedését mérték, már rögtön az árnyékolás kezdetétől.
  • a takarás nélküli napvédő használata eredményezte a legkisebb mértékű hőmérsékletemelkedést.
  • a törülközővel takart babakocsi melegedett fel leginkább, közel 6 fokkal volt melegebb alatta, mint a takarás nélküli babakocsiban.

A teszt konklúziója, hogy bármivel is takarjuk a babakocsit, azonnal melegedni fog a belseje. Ha a gyermek letakart babakocsiban pihen a napon, a hőmérséklet folyamatosan emelkedni fog, ami veszélyt jelenthet rá.

Ha szívesen tájékozódnál róla, hogy melyik babakocsi, hogyan teljesített terméktesztünkön, kattints a részletekért.

forrás: which.co.uk
képek: whick.co.uk, freepik.com




Ez a tartalom az Innovációs és Technológiai Minisztérium FV-I-20/C jelű pályázata keretében készült.
Top
Megszakítás