VÉLEMÉNYEK HELYETT TÉNYEK

Bébiételek

Találd meg a babád számára legjobb bébiételt!

Bébiételek

A Tudatos Vásárlók Egyesülete 8 márka 14 hazai boltokban és drogériákban megvásárolható bébiételét tesztelte nemzetközi fogyasztóvédő szervezetekkel együttműködve, egységes módszertan alapján, laboratóriumban.

Melyek a legjobb bébiételek?

Tesztünkben megtalálod a választ.

A babánknak természetesen mindig, mindenben a legjobbat szeretnénk nyújtani. Ha zöldségekről és gyümölcsökről van szó, akkor a legfontosabb szempontok, hogy a lehető legtöbb értékes tápanyag és a lehető legkevesebb vegyszer jusson gyermekeink szervezetébe. A kész bébiételek megkönnyítik a szülők életét, vannak azonban olyanok is, melyek nem fedezi a babák tápanyagszükségletét. Német partnerszervezetünk, a Stiftung Warentest, 14 üveges – ahogy a gyártók a nevezik – „bébimenüt” vizsgált meg: ezek közül 9 tartalmazott húst, 5 pedig húsmentes volt. Laborban vizsgálták, tartalmaznak-e káros anyagokat, és elemezték az összetételüket. Megnézték, hogy elegendő egészséges zsírokkal és ásványi anyaggal -például vassal, cinkkel és jóddal – látják-e el a hat hónapos babákat. Értékelték ezen felül a csomagolást és a címkézést.

Mennyibe kerülnek a bébiételek?

Az ár önmagában nem garancia a jobb minőségre.

A tesztelt termékek átlagára 395 és 813 Ft között mozog.

Örök tanulságnak mutatkozik, hogy nem javasolt csak ár alapján választani, mert az ár és a minőség a bébiételek tekintetében sem járnak kéz a kézben. Mindenképpen érdemes utánajárnunk, hogy az egyes termékeknek melyek az erősségei és melyek a gyengeségei. Ebben segítenek a terméktesztek.

Miért érdemes fizetni a teszteredményekért?

A Tudatos Vásárlók Terméktesztjei pártatlanok, tudományosak, alaposak és sok pénzbe kerül az elkészítésük.

Ingyenes tesztoldalakat könnyű találni az interneten. Sokszor azonban ezeket az oldalakat a termék mögött álló gyártók, forgalmazók támogatják, és nem kell túl alaposnak vagy tudományosnak lenniük ahhoz, hogy magukat tesztnek nevezzék. Ezért az értékeléseik inkább bújtatott reklámnak tekinthetők.

Egy nemzetközi fogyasztóvédő hálózat tagjaként a mi tesztjeinket európai és amerikai laboratóriumokban szakértők készítik. Ez a hálózat teszi lehetővé, hogy ebben a tesztben 8 ezer Ft összértékű, anonim módon vásárolt bébiételt vizsgáltunk.

A mi tesztjeink mindig függetlenek a gyártóktól és a forgalmazóktól, a saját pénzünkön tesztelünk – ezért kérjük a hozzájárulásodat.

Már csak pár kattintás, és kiderül, melyik a számodra legjobb bébiétel!

Legyél Szupertag vagy vásárold meg a bébiétel tesztet.

A legjobb és legrosszabb bébiételek a tesztből

Ebben a cikkben összefoglaljuk neked a teszt eredményeit, a legfontosabb szempontok szerint melyik bébiételek teljesítettek jól vagy rosszul.

50%

A leggyengébben teljesítő termék eredménye

77%

A legjobban teljesítő termék eredménye

67%

Teszteredmények átlaga

A bébiétel termékteszt eredménye

Termékek összehasonlítása

A termékképek melletti + ikonra kattintva hasonlíthatsz össze max 3 modellt.

Az összehasonlításhoz jelentkezz be vagy legyél tagunk vagy vedd meg a tesztet!

A rendezéshez jelentkezz be vagy legyél tagunk vagy vedd meg a tesztet!

Sorba rendezés

TESZTELT TERMÉKEK
Találatok száma:
Lencse és zöldség kuszkusszal Vegetáriánus Menü
vegetáriánus
Ár: 490 Ft

A termék átlagára a termékfeltöltés időpontjában.

  • Táplálkozásfiziológiai minőség

    Szakértők elemezték, hogy az 5-7 korú babák tápanyagigényének mennyire megfelelő az összetétel. A végső eredmény 50%-a.

  • Károsanyag tartalom

    Laborban mértük bizonyos egészségre káros vegyületek jelenlétét a bébiételekben. Részleteket lésd a tesztlerásban. A végső eredmény 25%-a.

  • Címkézés

    A termék címkéjének információtartalmát értékeltük. A végső eredmény 15%-a.

  • Mikrobiológiai minőség

    Kórokozók jelenlétét mértük. Minden termék nagyon jó eredményt ért el ezen a vizsgálaton. A végső eredmény 5%-a.

  • Felhasználóbarát csomagolás

    Szakértők elemezték a bébiételek csomagolását. Minden termék nagyon jó eredményt ért el ezen a vizsgálaton. A végső eredmény 5%-a.

Zöldség és édesburgonya csirkével
hústartalmú

Burgonyapüré zöldséggel és darálthússal
hústartalmú
Ár: 415 Ft

Tejszínes burgonya sárgarépával és csirkehússal

BIO Kuszkusz Zöldségekkel Vegetáriánus menü
vegetáriánus
Ár: 774 Ft

Bio bébimenü édeskömény-pasztinák kuszkusszal és csirkével
hústartalmú
Ár: 489 Ft

A termék átlagára a termékfeltöltés időpontjában.

  • Táplálkozásfiziológiai minőség

    Szakértők elemezték, hogy az 5-7 korú babák tápanyagigényének mennyire megfelelő az összetétel. A végső eredmény 50%-a.

  • Károsanyag tartalom

    Laborban mértük bizonyos egészségre káros vegyületek jelenlétét a bébiételekben. Részleteket lésd a tesztlerásban. A végső eredmény 25%-a.

  • Címkézés

    A termék címkéjének információtartalmát értékeltük. A végső eredmény 15%-a.

  • Mikrobiológiai minőség

    Kórokozók jelenlétét mértük. Minden termék nagyon jó eredményt ért el ezen a vizsgálaton. A végső eredmény 5%-a.

  • Felhasználóbarát csomagolás

    Szakértők elemezték a bébiételek csomagolását. Minden termék nagyon jó eredményt ért el ezen a vizsgálaton. A végső eredmény 5%-a.

Így teszteltük a bébiételeket

Ezeket a szempontokat vizsgáltuk a laborban. A tesztkritériumok melletti százalékos érték a kritérium súlyát jelenti az összpontszám kialakításában.

Megvizsgáltuk a termékek összetételét. Ehhez laborban meghatároztuk az alapvető tápanyagösszetételüket, az ásványianyag- és C-vitamin tartalmukat és a bennük található zsírsavak fajtáját. Az értékeléshez a Németországban érvényben lévő diétás élelmiszerekről szóló rendelet előírásait vettük alapul, ezeket főleg az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság ajánlásaival egészítettük ki. Azt is vizsgáltuk, hogy a bébiételek összetétele mennyiben felel meg egy a Gyermektáplálkozási Kutatási Osztály (Forschungsdepartment für Kinderernährung, FKE) által összeállított zöldséget, burgonyát és húst tartalmazó bébiétel összetételének. Megnéztük, hogy a bébiételek mennyire illeszkednek az FKE által a gyermekek első életévére kidolgozott táplálkozási tervébe.

A laborban megvizsgáltuk, tartalmaznak-e a bébiételek olyan anyagokat, amelyek az egészségre hatással lehetnek: növényvédőszereket, nitrátot, nehézfémeket, klórt, perklorátot, 3-MCPD-zsírsavésztereket, glicidil-zsírsavésztereket, mikotoxinokat, a műanyagok gyártásánál használt lágyító anyagokat, kőolajszármazékot és furánt.

Megnéztük, hogy a csomagoláson feltüntetett adatok – az élelmiszerekre vonatkozó előírásoknak megfelelően – megfelelnek-e a valóságnak, és teljes körűek-e. Értékeltük az életkori ajánlást, a felhasználásra és a tárolásra vonatkozó információkat. Két szakértő értékelte a címkék olvashatóságát, és hogy a rajtuk található információkat mennyire lehet észrevenni.

14 napon keresztült 30°C-on tároltuk a bébiételeket, majd laborban elemeztük a bennük található kórokozók számát.

Három szakértő vizsgálta, hogy mennyire nehéz kibontani a bébiételes üvegeket, hogy a tartalmukhoz milyen nehéz hozzáférni, és hogy az üvegeket mennyire nehéz újra lezárni.

Három képzett szakember leírta a bébiételek kinézetét, szagát, ízét, és azt, hogy a szájban milyen érzetet keltenek. A termékeket szakértőink azonos körülmények között kóstolták meg, a teszteléskor nem tudták, melyik bébiételt kóstolják. Egy közös eredményt dolgoztak ki, érzékszervekkel érzékelhető hiányosságot nem találtak. Azokat a termékeket, amelyek szója-, rizs-, vagy kukoricatartalmú összetevőt tartalmaznak, további génvizsgálatoknak vetettük alá. Génmódosított összetevőre utaló jelet nem találtunk.

Amennyiben egy terméket valamely hiányossága miatt az egyik kategóriában leminősítettünk, az hatással volt az értékelés végeredményére. A táblázatban az ilyen eseteket *-al jelöltük. Ha egy termék a károsanyag vagy a címkézés kategóriában „elégséges” osztályzatot kapott, a minőségi értékelés végeredményénél egy fél osztályzatot levonunk.

Labortesztjeink során számtalan mérést és vizsgálatot elvégzünk. A vizsgált kritériumok pontszámokat kapnak, 0-tól 5-ig tartó skála alapján értékelünk.  Minden esetben igaz, hogy 0 a legrosszabb és 5 a legjobb érték.

A vizsgálati paramétereket rendszerezzük, a legfontosabb jellemzőket pedig súlyozzuk, így képzünk egy százalékos értéket, ami végül a termék tesztben elért eredményét mutatja a maximálisan elérhető 100%-hoz  képest.

Bizonyos kiemelt kritériumoknál egyéb korlátozásokat is alkalmazunk, amennyiben az elvártnál (küszöb) rosszabb eredményt ér el a vizsgált szempont, az összeredmény sem mehet meghatározott érték fölé. Ebben az esetben a végső százalékos érték nem felel meg a kritériumok súlyozott átlagának. Az értékelést segíti az alábbi táblázat:

Hogyan válasszunk bébiételt

„Végre egy kis bolognai spagetti!” Az első négy-hat hónap után, amikor a babák kizárólag anyatejjel vagy tápszerrel táplálkoznak, eljön az ideje, hogy valami újjal találkozzanak – ekkor már több energiára és tápanyagra van szükségük. Egy kiadós bébiételnek – az otthon készített és a készen kapható változatnak is – mindkettőt kell fedezni. A bébiételek legtöbbször zöldségekből, burgonyából és húsból készülnek, adhatunk azonban a babának tésztát, rizst tartalmazó vagy húsmentes változatot is, hogy a babák felfedezhessék a különböző ízeket.

magyar szakmai irányelv szerint a hozzátáplálást legkorábban az 5. hónap elejétől el lehet kezdeni, és legkésőbb a 6. hónap végéig el kell kezdeni, ez nem zárja ki a 6 hónapos korig tartó kizárólagos szoptatást. A hozzátáplálást úgy kell 5-6 hónapos korban elkezdeni, hogy a szoptatás gyakorisága ne csökkenjen a következő hónapokban sem. A hozzátáplálás bevezetésének idejét és az előrehaladást az ételek változatosságában, állagában, ízében és mennyiségében az adott csecsemő fejlettsége, készségei és szükségletei határozzák meg.

A szakértők azt javasolják, hogy a babák hozzátáplálását öt és hét hónapos kor között kezdjük. Több bébiétel címkéjén a „négy hónapos kortól” ajánlást olvashatjuk. Sok baba azonban négy hónaposan motorikusan még nem érett a bébiétel elfogyasztására. Ehhez arra van szükség, hogy a fejüket tartani tudják, segítséggel tudjanak ülni és érdeklődjenek az ételek iránt. Csak a dm két saját márkás bébiételén olvasható a félreérthetetlen életkori ajánlás „5 hónapos kortól”. A Hipp, a Bebivita és a Holle cégek jelezték, hogy a jövőben ők is ezt a jelölést fogják feltüntetni a bébiételeken.

Hét 70% felett végzett bébiételt ajánlunk jó szívvel azoknak, akik üveges bébiételekkel szeretnék fedezni babáik tápanyagszükségletét. Két dm saját márkás, egy Hipp, két Bebivita és két Alnatura termék került a lista elejére a tesztben, közülük három húsmentes.

A többi bébiétel sem kapott rossz minősítést a vizsgálat során. Sok bébiételnek lehetne megfelelőbb a tápanyagösszetétele, különösen fontos lenne a magasabb vastartalom. Szerencsésebb lenne a „négy hónapos kor után” életkori ajánlást is megváltoztatni, mivel a szakmai irányelv szerint legkorábban 5 hónapos korban ajánlott elkezdeni a hozzátáplálást. A két Hipp termék, melyek neve mellé csillagot tettünk a táblázatban, a tesztelt formájukban – 6 és 4 hós babáknak ajánlva – nem kaphatók jelenleg Magyarországon, ám a német partnerszervezetünknek jelezte a gyártó, hogy a teszt óta a termék megváltozott.

A babáknak sok zsírra van szükségük. A babák gyomra pici, csak kevés étel fér bele. A bébiételnek ezért kalóriaegységenként különösen sok tápanyagot kell tartalmaznia. Fontos, hogy sok zsírt – különösen növényi olajokból származó telítetlen zsírsavakat – tartalmazzon az étrend, mivel a zsír fontos energiaforrás. Ennek a feltételnek majdnem minden vizsgált termék megfelel. Az összkalóriatartalma minden terméknek megfelelő, inkább a tápanyagösszetételen múlott, hogy az értékelés során milyen minősítést kaptak.

Sokfélék a bébiételek. Ez jó hír, így a babák majd ínyencekké válhatnak. A bébiételek nem kizárólag burgonyát és sárgarépát tartalmaznak, találunk édesköményt, lencsét, édesburgonyát és kuszkuszt is bennük. Remek. Tanulmányok bizonyítják, hogy azok a babák, akiket változatos ételekkel etetnek, később is kevésbé válogatnak. Sokan attól tartanak, hogy ha túl korán túl sokféle alapanyaggal ismerkedik meg a baba, az allergiát okozhat, ez azonban nem bizonyítható.

Javaslat: Egyszerre egy zöldségfajtával ismertessük meg a babát. Ha valamelyik zöldségfajtát elutasítja, nem biztos, hogy soha nem fogja szeretni. Kínáljuk meg vele később.

A 14 vizsgált bébiétel közül 8 túl kevés vasat tartalmaz. Főleg a vas miatt a táplálkozási szakértők azt ajánlják, hogy a babák hozzátáplálását zöldséget, burgonyát és húst tartalmazó bébiétellel kezdjük. A babák születés előtt elraktározott vas tartaléka körülbelül kétéves korukra elfogy, vasszükségletük viszont igen magas. A szakértők azt javasolják, hogy a babák heti öt alkalommal kapjanak húst. A húsnak magas a vastartalma, és jobban hasznosul, mint a növényekből származó vas. A vizsgált bébiételek hústartalma alig haladja meg a 8 százalékot. Aki maga főz, ennél többet tegyen bele (l. az alább található receptet). Feljavíthatjuk a kész bébiételeket húspéppel, ami szintén készen kapható. Adjunk néhány kanállal a bébiételhez, a maradékot pedig tegyük a hűtőbe. A termékek közül csak a kettő – bio minősítéssel nem rendelkező – Bebivita márkájú bébiétel tartalmaz sok vasat, ez azonban hozzáadott vas, ami nem szívódik olyan jól fel.

A húsmentes bébiételek is hozzájárulhatnak a vasszükséglet kielégítéséhez. Ezt bizonyítják a Hipp és az Alnatura termékei. A vasban gazdag amarántnak és lencsének köszönhetően ezek a termékek még több vasat is tartalmaznak, mint a húst tartalmazó bébiételek.

Javaslat: A húsmentes és a hozzáadott vasat tartalmazó bébiételekhez adjunk egy kevés narancslét vagy gyümölcspépet. Ezek C-vitamin tartalma megkönnyíti a növényekből származó és a hozzáadott vas felszívódását.

A bébiétel az egyik legszigorúbban ellenőrzött élelmiszerfajta. Gyakorlatilag mentesnek kell lennie a növényvédőszer maradványoktól – mi sem találtunk a vizsgált bébiételekben. A sterilizálásnak köszönhetően a kórokozók sem jelentenek problémát. A tartósításnak azonban van árnyoldala is. A felmelegítés során furán képződik az üvegben, ami bár könnyen elpárolog, a lezárt üvegből nem tud távozni. Ez a vegyület az állatkísérletekben rákkeltőnek bizonyult. Furánt nyomokban mindegyik bébiételben találtunk, azonban az még nem tisztázott, hogy a babák egészségét károsítja-e. A német Szövetségi Kockázatértértékelő Intézet (Bundesinstitut für Risikobewertung) szerint „a rendelkezésre álló adatok alapján ez biztosan nem állapítható meg”. Mivel a zöldségből készült bébiételekben kikerülhetetlen a furán jelenléte, és az általunk mért értékek alacsonyak, az értékelésnél a talált értékeket „közepes” osztályzattal minősítettük.

A zöldségekből származó másik káros anyag a nitrát. Csecsemőknél a túl magas koncentráció akadályozza a vérben az oxigén szállítását. Minden bébiételben kimutattunk nitrátot, de olyan kicsi mennyiségben, ami nem okoz egészségügyi problémát.

Javaslat: A bébiételből távozik furán, ha az üveg tetejét levéve vízben megmelegítjük, és nem hidegen adjuk a babának. Az amúgy is alacsony furán tartalom így egy- kétharmad résszel csökkenthető. Az otthon főzött bébiételnél a furán nem okoz problémát, mert az a főzés közben távozik az edényből.

A következő recept hozzávalói között ideális arányban találhatók az 5-7 hónapos korú babáknak szükséges tápanyagok.

Hozzávalók 5 – 7 hónapos babáknak:

  • 90 g friss zöldség (megmosva, megtisztítva vagy fagyasztott)
  • 40 g hámozott burgonya
  • 20 g sovány hús (marha, birka, sertés vagy szárnyas)
  • 1 evőkanál repceolaj

Elkészítés:

A hozzávalókat vágjuk fel kis darabokra, a húst kevés vízben főzzük puhára. Ezután pároljuk még 10 percig a zöldségekkel és a burgonyával együtt is, majd keverjük bele a repceolajat. Ha az állaga nem elég pépes, adjunk hozzá kis vizet.

Változatosan készítsük! A zöldségfajtákat a kezdetektől lehet váltogatni. A burgonya helyett használhatunk tésztát vagy rizst, a legjobb a teljes kiőrlésű. Hetente egyszer tegyünk a bébiételbe hús helyett valamilyen zsíros tengeri halat, például lazacot. Húsmentes bébiételbe tegyünk hús helyett teljes kiőrlésű gabonát, például zab- vagy kölespelyhet, és adjunk valamennyi gyümölcslét is hozzá. A gyümölcslé C-vitamin tartalma segíti a vas felszívódását.

Javaslat: Főzzünk egyszerre nagyobb adagot és fagyasszunk le belőle kis adagokat.

Javaslat tudatos vásárlóknak: Ha a “helyit és szezonálist”, illetve a “közvetlenül a gazdától” elveket követjük, úgy nem csak egészségünkre gyakorolhatunk pozitív hatást, hanem a környezetre, a társadalomra és a helyi gazdaságra is. Így pedig gyermekeink jövőjére is. A Tudatos Vásárlók Egyesülete támogatja a közösségi gazdaságok indulását és működését, mert úgy gondoljuk, hogy ez a fajta élelmiszerbeszerzési lehetőség a fenntartható jövő része. Ha szeretnél többet tudni a rövid ellátási láncokról és hogy melyik való neked, akkor kattints ide. Ha érdekelnek a közösségi gazdaságok, akkor nézd meg videónkat! Ha szeretnél többet tudni erről a témáról, olvasd oldalunkat!

Köszönjük a teszt elkészítéséhez nyújtott önkéntes fordítói munkát Kardos Anikónak!

Találd meg a legjobbat!

14 etetőszék teszteredménye
14 etetőszék teszteredménye
Bezárás
Top
Megszakítás